Rólunk

Az első Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) 1981-ban rendezték meg, célja a főváros és az ország turisztikai forgalmának élénkítése volt akkoriban egyedülálló, nemzetközi sztárokat is felvonultató műsor kínálattal. Az évtizedek során folyamatosan fejlődő profillal, különböző szervezeti háttérrel, de mindig a főváros és az állam együttműködésével valósult meg a BTF.

A 2020-ben a korábbi BFTK és BVA cégek összeolvadásából megszülető Budapest Brand nZrt.-hez került a fesztivál szervezése. Ebben az évben a koronavírus járvány miatt a fesztivál elmaradt. 2021-ben a kormány nem újította meg a szerződését a Fővárosi Önkormányzattal, amelynek innentől állami támogatás nélkül, saját forrásból kell megrendeznie a többhetes programsorozatot. A pandémia miatt 2021-ben a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált online formában rendezték meg.

2022-ben a fesztivál új küldetéssel, friss arculattal jelentkezett. Elsősorban a budapestiek bevonása és megszólítása, egyedi városi fesztivál létrehozása a cél: nézzünk friss szemmel a környezetünkre, hallgassuk kíváncsisággal egymás történeteit, alakítsuk ki a közösségi együttlét aktív formáit is, lakjuk be a városi tereket.

Idén, a főváros egyesítésének 150. évfordulóján a sokszínű, befogadó, nyitott városi kultúra ünnepét, a találkozás élményét nyújtja a fesztivál: a kerületeken, közösségeken és műfajokon áthúzódó programkavalkád összeköti a várost és a benne élőket.